Macskatápok
A macskák számára készített macskatáp korábban egyáltalán nem volt ismert a macskatartók körében, összehasonlítva a kutyatáppal időben sokkal később jelent meg a piacon, így egyáltalán nem mondható el róla hogy nagyon régi termék lenne. Az is igaz, hogy a macskák táplálására régebben nem különösebben fordítottak túlzott figyelmet a gazdáik. A macskatartók elképzelése szerint, a macska az éhségéből fakadóan jobban fog majd tudni figyelni a rágcsálókra a vadászat során, ezáltal sokkal eredményesebbé is válik. Ennek következtében fel sem merült az emberek körében a macskatáp megalkotásának a gondolata sem.A későbbiek folyamán, azonban az embereknek már sikerült rájönniük arra, a cicák legnagyobb örömére, hogy nem hogy vadászni nem fognak tudni korgó hassal, hanem emellett még betegekké, és alultápláltakká is válnak. Ezek mellett azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a táplálék utáni kutatás során nagyon sok kárt tudnak okozni házi kedvenceink. A macskatáp két típusát találjuk meg a kereskedelmi forgalomban, az egyik a nedves macskatáp, a másik a száraz macskatáp.
Mindkét típus rendkívüli módon népszerű és elterjedt, azonban mindkettőnek eltérő az összetétele, összehasonlítva például a kutyáknak szánt változatokkal. Éppen emiatt kell odafigyelni arra, hogy a macska táplálásánál a megfelelő minőségű és mennyiségű macskatáp álljon etetés céljából a rendelkezésünkre. Mind az optimális minőségi szint, mind az összetétel rendkívül fontos szereppel bír a macskatápok esetében, hiszen mindenki egy kiegyensúlyozott és boldog cicának szeretne a gazdájává válni. a száraz macskatáp. Mindkét típus rendkívüli módon népszerű és elterjedt, azonban mindkettőnek eltérő az összetétele, összehasonlítva például a kutyáknak szánt változatokkal. Éppen emiatt kell odafigyelni arra, hogy a macska táplálásánál a megfelelő minőségű és mennyiségű macskatáp álljon etetés céljából a rendelkezésünkre. Mind az optimális minőségi szint, mind az összetétel rendkívül fontos szereppel bír a macskatápok esetében, hiszen mindenki egy kiegyensúlyozott és boldog cicának szeretne a gazdájává válni. A száraz macskatáp nedvességtartalmát a általában 8-10 százalék környékén szokták meghatározni. Előállítása nagyon magas hőfok, valamint magas nyomás alatti extrudálási eljárás során történik. A zsírt, valamint a hőérzékeny vitaminokat, csak az ezt követő eljárási fázis során kapja meg a macskatáp, a hozzáadandó szükséges zsírt például permetezés útján adagolják hozzá a táphoz.
Hipoallergén Macskatáp Buttom Tibbon
About
Kölyök Macskatápokról
Macskatáp Korosodó-Senior Cicáknak
Latest news - Tartósítószermentes Macskatáp
Hello world!
Welcome to WordPress. This is your first post. Edit or delete it, then start writing!